Galéria megtekintése
A Szeged Szépe szépségkirálynő-választás 2008-ban került először megrendezésre. Az évek során szerzett tapasztalat és visszajelzések alapján, elmondhatjuk, hogy a magyarországi szépségversenyek élvonalában tudhatjuk magunkat. A Szeged Szépe sikerességének mozgatórugója a professzionális szervezés, de partnereink, támogatóink rendezvényünkbe vetett hite is nagyban hozzájárult, hogy a Szeged Szépe színvonalát négy év alatt ilyen magas szintre emeljük. Ezúton is köszönjük nekik a segítséget.
A verseny szabályzata alapján az országból bárhonnan lehet jelentkezni, emellett a külföldön élő magyarok, továbbá a Szegedi Tudományegyetem külföldi hallgatói és Szeged testvérvárosaiból is indulhatnak a versenyen. A Szeged Szépére a 16 és 30 év közötti hölgyek jelentkezését várjuk.
A döntőbe került lányokra csapatépítés vár, melyet a szeged melletti Borostyán Birtokon tartunk minden évben. A csapatépítésen különböző játékos, kreatív feladatok elvégzése közben ismerhetik meg egymást a lányok a személyiségkalauz segítségével. Ezt követően számos közös programot szervezünk a nyár folyamán, voltunk már a Forma 1-en, Szigeten, Red Bull Air Race-en, Red Bull F1 Street Parade-en, strandokon, jobbnál-jobb bulikban, rendszeres vendégei vagyunk a Szegedi Ifjúsági Napoknak. 2011-ben elvittük a döntős lányokat Görögországba Zakynthos szigetére, ahol tengerparti fotózást szerveztünk nekik. A döntőt megelőzően felkészítő tábor vár a lányokra, ahol elsajátítják a rendezvény koreográfiájához szükséges tánclépéseket, színpadi mozgást tanulnak. A lányok egész hetes kényelméről a szervezők és a szponzorok gondoskodnak, szállásukat a Hotel Novotel Szeged, étkezésüket pedig Szeged legjobb étterme, a John Bull Pub biztosítja.
Egyrészt, a felkészítő tábort exkluzív körülmények között szervezzük, mellette számos programmal színesítjük a nyaratokat! Nem adunk ajándékba nyereményautót 1 éves használatra, nálunk minden ajándékot megtarthatsz! Azért jelentkezz, mert ha döntőbe kerülsz, már biztos, hogy sok-sok ajándékot kapsz! Minden döntős lány fürdőruhákat, felsőket, különböző tárgynyereményeket kap, függetlenül attól, hogy bármilyen helyezést ér majd el a versenyen! A szépségkirálynő minden évben egy 14 darab VS1 és VVS1 tisztaságú, modern csiszolású gyémántokból álló, korona alakú fehérarany gyűrűt kap, melyet kizárólag a Szeged Szépére terveztek! Ezen felül a különdíjasok is egyéb ajándékokban részesülnek: utazás, portfólió-fotózás, modellügynökség-szerződés, ajándékcsomagok, a szponzorok felajánlásával.
Látogasd meg Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/www.szegedszepe.hu
2012. december 1-én kerül megrendezésre, Szegeden az IH Rendezvényközpontban.
A döntőbe került lányok szépségét szakmai zsűri értékeli három kategóriában: utcai viselet, fürdőruha, alkalmi viselet. A pontozásnál figyelembe veszik az arányos alakot, az arc szépségét, ezek mellett az összhatást, a kisugárzást. Fontos, hogy a szépségen túl egy általános műveltségi tesztet töltenek ki a döntősök melynek eredménye szintén befolyásolja a dobogós helyek sorsát.
A zsűriben vendégünk volt már Zimány Linda - modell, műsorvezető, 2006-ban a Miss Balaton szépségkirálynője, Debreczeni Zita - modell, fotós, 2001-ben a Miss Balaton III. helyezettje, Stedra Szabina – modell, fotómodell, 2001-ben a Miss Hungary győztese, Bodri Krisztina – modell, 2007-ben a Miss World Hungary szépségkirálynője, Gregori Dóra - modell, fotómodell, Miss Hungary 2010 szépségkirálynő, Győrfi Pál - az OMSZ kommunikációs és PR igazgatója, Juronics Tamás - Kossuth-díjas táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház művészeti igazgatója, a Rippel-fivérek - artistaművész testvérpár, a Rippel Akadémia alapítói, kilencszeres világrekorderek, Dr. Bohács Zsolt - Világ-, és Európa bajnok kenus, Gyökös Lajos - Világ és Európa bajnok kajakos.

Öt perc alatt kitöltheted a jelentkezési lapot és esélyes lehetsz a királynői címre! Te is ott lehetsz a döntős lányok között, akikre jobbnál-jobb programok várnak majd!